A községközpont, Korond egykori 12. tízese, amelynek központi része mintegy 6 kilométerre helyezkedik el a 13A jelű műúttól. A korondi unitárius templom mellett, a Piacon át, az Észak-vize mentén haladva, a DC50 jelzésű községi úton jutunk el ebbe a szórványfaluba, amelyet törzskönyvezett településként 1898 óta tartanak nyilván. A korondiak korábban legelőként használták a területet, a közelben kitermelt bükk- és fenyőrönköket dolgozták fel itt, illetve gyakran szenet is égettek a tisztásokon. A legelőket és kaszálókat fokozatos erdőírtással hódították el a természettől, így a családi birtokok a nyári szállások körül jöhettek létre. Az emlékezet szerint már a 19. század közepén léteztek itt tanyák, de azokat nem lakták folyamatosan. Egyes feltételezések szerint egy fenyőfa tövénél fakadó forrás környékén alakult ki egy korai település, ahonnan a Korond vize mellé, a völgybe később leköltöztek az emberek. Ez azonban nem más mint a világ közepét az adott helyhez rendelő egészséges lokálpatrióta felfogás, amelyet így számos origó jelölhet ki a nagyvilágban. Orbán Balázs is vadregényes tájról, a havasi réteken legelésző marhákról, juhnyájakról emlékezett meg feljegyzéseiben. Az első állandó telepesek a 19. század utolsó évtizedében érkeztek. Azzal a szándékkal jöttek a túlnépesedett völgyből, hogy immár életvitelszerűen, az esztendő folyamán végig itt éljenek. Ugyancsak ebben az időszakban keletkezett oroszhegyi kirajzásból a szomszédos Szencsed és Varság, illetve ugyancsak ekkor jöttek létre új települések Zetelaka havasalji területein (Zsigmondtelep, Deság, Ivó, Sikaszó). A népszámlálási adatokból az derül ki, hogy Székelyföld szerte jelentős népességfölösleg élt ekkor, hiszen dacára a járványoknak és egyes nehezen gyógyítható fertőző betegségeknek, a közegészségügy, a civilizáció olyan szintre jutott, hogy családonként akár 5 – 8, vagy még több gyermek érte meg a felnőttkort (Udvarhely vármegye lakosság 1891-ben 110132 fő, míg 1910-ben 124200), amely ideiglenesen vagy tartósan az Osztrák-Magyar Monarchia nagyobb városaiban – az iparban, a szolgáltatásokban, a háztartási munkában – kereste a boldogulását, illetve végső esetben vándorolt ki a tengeren túlra. A túlnépesedett völgyekből az első telepeshullám a saját életterét foglalta el, azt a birtokot, amely a községben élő családok tulajdonában volt és addig részben kihasználatlan volt. Azok a korondiak, akik nem rendelkeztek a Hegyen birtokokkal, vagy nem tudták vállalni az ottani életformát, különböző népi mesterségeket folytattak a továbbiakban is (fazekasság, taplóművesség és famegmunkálás), illetve elköltöztek a községből. Így jutott a korondiakból középiskolákba és egyetemekre, illetve nagyvárosi hivatalokba, gyárakba és üzemekbe, de Amerikába is bőven.
