A történelem előtti korszakok mindig itt hagyták emlékeiket. Különösen a bronzkorszak az, mely ezt a vidéket élénk emberi tevékenység színhelyévé teszi. A honfoglalás után az Árpád törzséhez tartozó Monoszló-nemzetség szállásbirtoka. Egy 1281-ben kelt határjáró levél Fehér Gáspár birtokában tünteti fel. Az 1300-as években már templom állott a faluban a Kálvária-hegyen, egyházi feljegyzések szerint valahol a határában volt a templom.
Az 1324-1538 közötti feljegyzések Paraszt-Székely néven Simontornya várának tartozékaként említik.
1500-ban Simontornya új gazdát kapott Gergelylaki Buzlay Mózes személyében, aki vallásos fiú lévén megtelepíti a prédikáló szerzeteseket. Fenntartásukról bőkezűen gondoskodott, többek között Csókás-pusztával és két halastóval ajándékozta meg őket. Paraszt-Székelyt a barátokról Barát-Székelynek, a halastavakat Barátok tavának nevezték el.
A török hódoltság alatt 31 adózóról tesz említést a fejadó-összeírás.
Huszár Péter pápai várkapitány 1584-ben visszafoglalta Püspökszékelyt (a mai Nagyszékelyt), ezt megelőzően Thury György kanizsai kapitány a szomszédos Parasztszékelyt vette birtokába a töröktől. Az elfoglalt határok 1591-ig nem változtak. Ekkor a török felmondta a barátságot, s nyílt ellenségeskedés kezdődött. Parasztszékelyben is a török lett az úr.
1686. szeptember 13-án a bádeni herceg parancsnoksága alatti 10.000 fős sereg Simontornya alá vonult, és elfoglalta tartozékaival együtt. Az egyházi feljegyzések ez idő szerint két kisszékelyi családról tesznek említést.
Az 1690-ben végzett összeírás szerint Kis-Székely nyomorult lakossága a hegy és völgy közti hajlásban lakik. Makkos erdejük van. Szántóföldjük 300 hold, a rét 60 holdnyi.
Lipót császár 1700. március 13-án Bécsben kelt oklevelében Simontornyát a hozzá tartozó Kis- és Nagyszékely, Bán és Udvari falvakkal együtt eladja Miksa Vilmos Limburg grófnak, Styrum Wysch hercegség kamarásának.
Tolna megye 1720. év eleji népességi és vagyoni összeírása 25 jobbágy családfőről, 1 zsellér családfőről tesz említést Kisszékelyben.
Az elnéptelenedett helységeket igyekezett a kormány újra betelepíteni, és csakhamar híre ment a szomszédos országokban, hogy ingyen adnak földet annak, aki meg tudja munkálni. Ezeket a helyeket aztán ellepték az idegenek, és mind hazánk északibb vidékeiről, mind külföldről megindult a népvándorlás.
A jelenlegi templomot Styrum Limburg gróf 1723-ban építtette. A római katolikus plébánia 1789-ben alakult. Az anyakönyvet 1776 óta vezetik. A szentbeszédet istentiszteletkor magyarul mondták, de 1775-ben a Kisszékelyben megtelepedett németek kedvéért német nyelven is prédikáltak. Az 1771 és 1789 közötti időszakban az iskolák és tanítók számának alakulását jelző összeírás szerint 1771-ben 1 iskola és 1 tanító, 1777-ben 2 iskola és 2 tanító volt.
1850. január 1-jétől alakították ki az úgynevezett ideiglenes köztársasági rendszert. E szerint Kis-Székely a simontornyai kerülethez tartozott, melynek székhelye Hőgyész volt.
Az uradalom 1860-as években örökösödés útján gróf Wimpffen Frigyesné tulajdonába került, akinek unokája gróf Wimpffen György volt a felszabadulás előtt az utolsó földesúr. Birtokát 1945 tavaszán a Kertész Horváth István elnökletével megalakult földosztó bizottság osztotta szét.
Az 1900-as évek elején sokan az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában és Szlovéniában telepedtek le. Egy részük visszatért, és megtakarított pénzé földet, házat vett, a többség azonban végleg új hazát választott. Számukat az 1956-os események során eltávozottak gyarapították.
Az anyakönyvi adatok alapján az 1850-es évek közepéig a németek németekkel, a magyarok csak a magyarokkal házasodtak. Ezután már egyre gyakrabban előfordultak vegyes házasságok is. Joggal feltételezhetjük, hogy az elmúlt századokban itt élő emberek tudtak valamit, amit a többiek nem. Összetartottak, alkalmazkodtak a körülményekhez, ragaszkodtak őseik földjéhez, de nem hagyták a szülőföldjüket. Befogadták azokat a német családokat, amelyek az 1700-as évek végén települtek be a faluba. De ugyanígy a környező pusztákról, uradalmi majorokból itt letelepült családokat is. Átvették mások szokásait, de megőrizték őseik hagyományait, kultúráját. Ragaszkodtak szülőföldjükhöz, összetartó közösségben éltek, megtanulták a másságot tisztelni és elfogadni. Nem engedték, hogy a német nyelvű családokat az ötvenes években kitelepítsék a faluból.
Itt nem voltak magyarok meg németek (svábok), itt mindenki KISSZÉKELYI volt. Ez mentette meg a falut évszázadokon keresztül a pusztulástól.
Prof. Dr. Barócsai György
Csepregi Ferenc




